Egyszerű szivacsos keksz, Anna Olson, Szakácsmustra 12 forduló

2015. augusztus 24., hétfő · Posted in ,

Az a jó ebben a receptben, hogy szó szerint 2 perc alatt összeállítható a tészta és már mehet is a sütőbe. Kb. 30 perc alatt megsül és máris fogyasztható. A másik jó dolog az, hogy nem kap cukorkómát az ember tőle, mert 1 evőkanál cukor van benne és mégis finom. Lekvárt, dzsemet, csokikrémet is lehet rá kenni, vagy kakaót inni mellé. 


De elmesélem, hogy hogyan is jutottam el ehhez a recepthez és min mentem keresztül.

A szakácsmustra 12-ik fordulójára Anna Olson receptjeiből kellett válogatni a résztvevőknek. Szeretem Anna Olsont, régebb rendszeresen néztem az adását, de bevallom, még sosem sütöttem tőle semmit, pedig rengeteg jó receptje van. 

Elkezdtem válogatni a receptek között, és végül ezt a kekszreceptet választottam ki. Az eredeti recept ITT található. Elolvastam a hozzávalókat és el is akadtam az írónál (buttermilk). Ők nagyon gyakran használják, biztos lehet kapni náluk készen, a boltban, de errefelé nem elérhető. Nagyon sok receptet félre kellett már tennem emiatt és most gondoltam egyet, beírtam a keresőbe, hogy "író helyettesítése" és itt meg is találtam a megoldást. Azt írja, hogy tejhez citromlevet, vagy ecetet kell adni és meg is van az író. Igen ám, de zsírosabb tejet ír és nekem csak 1,5%-os volt itthon. Gondoltam adok hozzá kis tejfölt, attól zsírosabb lesz, de akkor már van itthon 3,6%-os kefir, gondoltam az jó lesz. Hozzá is adtam a citromlevet, összekavartam, hagytam állni, de nem lett csomós, mint a képen. Ennek ellenére elkészült a keksz és isteni finom lett. 


Szóval író ide vagy oda, a kefirrel is nagyon jó lett. Igaz nem nőtt fel olyan szépen, mint az Anna keksze, de az nem biztos, hogy az író hibája. Remélem azért Melinda elfogadja a receptet :)
Hozzávalók: 
  • 2 bögre fehér liszt,
  • 1 evőkanál kristálycukor,
  • 1 tasak sütőpor,
  • 1/2 kávéskanál szódabikarbóna,
  • 3/4 kávéskanál só,
  • 1 1/4 bögre író (helyette 3,6%-os kefiír + 1 kanál citromlé),
  • 1 egész tojás,
  • 1/4 bögre napraforgó olaj. 

A száraz hozzávalókat egy keverőtálba tettem és összekavartam. A kefirhez hozzáadtam a citromlét, és 5 - 10 percig állni hagytam. Az olajhoz hozzáadtam a tojást, felvertem és hozzáadtam a lisztes keverékhez, majd hozzáadtam a kefirt is. Kanállal elkavartam. Nem kell megijedni, egy ragacsos massza lesz (az enyém legalábbis az lett, de nem gond). Sütőpapírral kibélelt tepsibe, két kanál segítségével fél evőkanálnyi halmokat tettem, egymástól jó távolra, mert a sütés alatt elfolyik és összeér. Előmelegített sütőben addig sütöttem, amíg a tetejük is kezdett kicsit barnulni. Kb. 30 - 35 perc alatt megsül.

7 Responses to “Egyszerű szivacsos keksz, Anna Olson, Szakácsmustra 12 forduló”

  1. Megérte próbálkozni mert jó kis keksz lett belőle! Ehhez hasonló gondom már volt nekem is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Éva! Biztos van nálad is hasonló, hisz rengeteg jó recepted van!

      Törlés
  2. Jó kis kekszeket sütöttél! Az nekem is tetszik, hogy nem nagyon édes. Az írót savóval nem lehet helyettesíteni? Ami túró leszűrése után marad. Hasonló állagú, bár az író a vaj készítése során marad vissza. Vajat kell készíteni! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A válasz a kérdésedre: nem :)
      Nézd, mit találtam a Wikipédián: "Az író zsírtartalma 0,3-2,0% között váltakozik. Kövér tejföl használatakor zsírosabb marad, mint kevésbé zsíros tejföl után; ugyanígy édes tejföl használata esetén is zsírosabb marad, mint savanyú tejföl után, mert az édes tejföl kevésbé eredményesen köpülhető. Laktóztartalma a tejhez képest kisebb, ugyanakkor értékes vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. Az édes írót kinyerése után hamar el kell használni, mert néhány óra alatt kesernyés, émelygős ízű lesz.

      Az író nem tévesztendő össze a savóval, amely rögtön a tej megalvadása során, a kazein kicsapódása után keletkező áttetsző folyadék. (E megkülönböztetés terén kivételt jelentenek Erdély egyes részei, ahol az írót is savónak nevezték ill. nevezik.)"

      De ha az író zsírtartalma 0,3-2,0% között váltakozik, akkor nem lenne jó a 0,5%-os, vagy az 1,5%-os tej?

      Törlés
    2. Köszönöm a választ! Én simán beletenném a tejet író helyett, nem akadok fenn ilyen "apróságokon". :-) Bár biztosan nem ugyanaz lesz a végeredmény...

      Törlés
    3. Gerdi, utánaolvastam a buttermilknek angolul és a Wikipédián azt írja, hogy tejbe tegyünk egy kanál ecetet és jóccakát. Szóval ezután az lesz :) Én sem fogok félni tőle :)

      Törlés
  3. Olvastam az eszmecserét, nem tudok mit hozzá tenni, mert nem értek hozzá :-)
    Talán joghurt helyett ott ezt használják lazítóként, olvastam hogy ivójoghurtra hasonlít az állaga. Érdekes hogy a németeknél is árulják, nálunk nem, bár régebben takarmányba felhasználták... :-O

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
martinelli. Üzemeltető: Blogger.