Töltött fasirt 12 perces kuktás krumplival

2014. január 21., kedd · Posted in ,

Régebb nagyon közkedvelt volt a töltött fasirt nálunk. Most is az, de én még sosem készítettem. Hát most eljött az ideje :)


Hozzávalók a fasirthoz:
  • 60 dkg darálthús,
  • 3 + 1 tojás,
  • 2 kisebb krumpli,
  • 2 cikk zúzott fokhagyma (lehet több is, aki szereti),
  • 1 ek búzadara,
  • só, 
  • bors,
  • kevés olaj,
3 tojást keményre főztem és megpucoltam. A két krumplit sóz vízben megfőztem, meghámoztam, hagytam kihűlni, majd lereszeltem. A darálthúst sóztam, borsoztam, hozzáadtam a zúzott fokhagymát, a lereszelt krumplit, majd az egy evőkanál búzadarát, végül egy felvert tojást és jól összedolgoztam. Kb. 10 percet hagytam állni.

A fóliát az asztalra terítettem, kevés olajat öntöttem rá és elkentem. Erre terítettem le a darálthúst és téglalap alakúra igazítottam el. Ráhelyeztem a  3 kemény főtt tojást, majd betakartam a hússal, tekercset formálva belőle. Óvatosam becsomagoltam, a fóliát úgy hajtogatva, hogy ne szakadjon el és ne is maradjon rés rajta, vagy nyílás. Kalácsformába tettem, öntöttem hozzá kis vizet és sütőbe tóltam. Kb 50 percig sütöttem, majd kibontottam a fóliát és visszatóltam a sütőbe, hogy a teteje is megpiruljon. 

Hozzávalók a kuktás krumplihoz:
  • személyenként 2 közepes krumpli, 
  • 1 ek olaj, 
  • víz, 
  • só.
A krumplikat meghámoztam és fél cm-es vastagságú karikákra vágtam. A kuktába kb. 1 ek olajat öntöttem, elhelyeztem benne a krumplikat úgy, hogy ne legyen sok egymáson, majd annyi vizet öntöttem rá, hogy majdnem ellepje. Lezártam a kuktát, közepes lángra tettem és 12 perc alatt elkészült a krumpli. Nagyon szeretem ezt a megoldást, mert hamar elkészül, nem olajos, a krumpli nem száraz és nagyon ízletes.

Ecetes, sült paprikával tálaltam.

6 Responses to “Töltött fasirt 12 perces kuktás krumplival”

  1. yummy! we do this at my house :)

    I'm your newest gfc follower. do you want to follow me?:)

    http://alinaluibrumarel.blogspot.ro/

    VálaszTörlés
  2. Én sem készítettem még soha:) Finom lehetett:)

    VálaszTörlés
  3. Én a fasírtot mindenhogy szeretem, nálunk gyakori vendég így is, úgy is. Milyen szép sárga a tojás, biztos, házi...
    A kuktás krumpli meg remek ötlet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gerdi, a tojás üzleti :) És igen, próbáld ki a krumplit.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
martinelli. Üzemeltető: Blogger.